Én tényleg megnéztem a filmet. Annak ellenére, hogy éppen előtte láttam a NANE alapítvány felhívását, amelyben arra szólították fel a filmre igyekvőket, hogy ne mozijegyre herdálják el a pénzt, ugyanis a film megalázó és bántalmazásra épülő párkapcsolati formát népszerűsít. Helyette a jegy árával támogassák a bántalmazott nőket, illetve a megmentésükön fáradozó szervezeteket. Valami olyasmit is olvastam, hogy a film mamipornó, s csak azok dúródnak a moziba, akik élmény híján kukkolni akarnak. Azért ahhoz bátorság kell, hogy ilyen nyomással az erkölcseimen a kasszához sündörögjek, s bevállaljam, tudat alatt egy látens asszonybántalmazó vagyok én is. Ezek után volt miért szégyellnem magam, de szerencsére elegendő rutinom van az érzés kezelésében, másrészt arra gondoltam, majd úgy teszem jóvá, hogy a hozzám fordulókat eltanácsolom ettől az élménytől.

Több komoly okom volt rá, hogy megnézzem a filmet. A kritikákat, kommenteket olvasva, önvájkálásba kezdtem és rájöttem, szánalmasan maradi vagyok. A szenvedély csúcsa számomra évtizedek óta Vronszkij és Sandokan, amin sem James Bond, sem a sápadt vámpír fiú, sőt még Aragon sem változtatott. Aztán még szomorúbban vettem tudomásul, hogy menthetetlenül heteroszexuális maradtam, a leszbikus hullám elsöpört felettem, még csak vizes sem lettem. Aztán eszembe jutott, hogy De Sade márki regényein kívül egy igazi perverzzel sem találkoztam, s abból is csak arra emlékszem, hogy Justinnak sokszor fájt a feneke. Ezekkel számot vetve – úgy gondoltam- Mr. Grey és az ő állítólagos fura szexuális szokásai megvilágosítanak, naprakészebbé tesznek, a mainstream talán kirángat vidékies, kispolgári gondolkodásomból.

Az, hogy nem egy tudattágító szado-mazo filmen ülök, egy óra múlva már több volt, mint egyértelmű. Christian Grey egy Romana ponyvahősként debütált, s igen nehezen élte bele magát, hogy végül is ő egy szadista, vagy afféle, akit mi borzadva néznénk a moziban. Mondjuk komoly problémával kellette szembenéznie: Anastasia a győzködések kreatív sokfélesége ellenére sem akart önként mazochistává válni, ami pedig szükségeltetik egy ilyen jellegű kapcsolathoz. A hamvas bölcsész lány érzékelve a romantika és a húsbavágó valóság közötti mély szakadékot – a fenekére kapott hat szíjcsapás által- példa értékű módon fellépett a bántalmazás ellen, s kirúgta az értetlenül bámészkodó Mr. Greyt. Így aztán még mielőtt bármit megtudhattam volna az élet ezen sötét oldaláról, véget is ért a történet. Ha bármi díjat is bezsebel a film valaha, az biztos, hogy nem bdsm kategóriában lesz

E.L. James megteremtette Christian Greyt, amit sok szempontból igen jól tett. Egyrészt mocsok gazdag lett általa, másrészt nők millióit lelkesítette olvasására, filmnézésre, álmodozásra. Az első hétvégén eladott jegyek száma alapján egyértelmű, hogy a szürke árnyalatai a magyar nők számára is erőteljes vonzerővel bírnak. Annak ellenére, hogy komoly fórumokon, időben figyelmeztették őket, hogy Mr. Grey nem több mint egy perverz, nők jogait tipró, bántalmazó macsó, pocsék a film is kár érte a mozijegy.

Valószínűleg éppen ezek voltak a hívószavak, amelyre a magyar asszonyok százezrei is elhajították a mosogatórongyot, s igyekeztek már a premier előtti napon megnézni milyen is az a férfi, aki e szavakkal aposztrofálja magát:”én nem szeretkezem, hanem durván baszok”, vagy valami nagyon hasonlót közöl magáról, amelynek hallatán, én is rögtön félrenyeltem a kukoricát izgalmamban. Sajnos átverés volt az egész.

Mi az, amit E.L.James annyira eltalált, hogy még mi is, itt Közép-Európa szívében elfeledtük hétvégére a Rising Start és Majkát? Az amerikai női rajongótábor kiemeli, hogy sokat segített nekik a regény abban, hogy szexuálisan elengedjék a fantáziájukat, s merjék vállalni, addig ki nem mondott vágyaikat.  Az, hogy a tomboló influenza vírusok idején, zsúfolt mozikban, közösen tüsszögve, irigykedünk Anastasia Steelre, valószínűleg azt jelzi, nálunk sincs minden ösztön kielégítve, vagy legalábbis némi porolás ráférne a szexuális életünkre. De ezzel már 1986-ban is szembesültünk. Aki kellően régóta él, az nem feledheti a hasonlóan szadisztikus vonásokkal alaposan ellátott, igen sármos Mickey Rourket a 9és fél hétből. Akkoriban nem sokat beszéltek bántalmazásról, bdsm-ről és mi, a mamipornóra gerjedők, azokban a feminizáció előtti időkben, még lelkiismeret furdalás nélkül álmodozhattunk kikötözésről, jégkockáról, domináns férfiakról, meg amiről akartunk.

Vagy maga Christian Grey személye a titok? Prototípusa lányregényekben, ponyvákban, hőstörténetekben örök idők óta létezik. Régóta gyanakszom, hogy minket, magyar lányokat, asszonyokat a Csodaszarvas című rege már az általános iskolában elintézett. Akkor tettük voksunkat az erőszakos férfiak mellé, amikor rendben lévőnek találtuk, hogy Hunor és Magor csak úgy elrabolták a gyanútlanul táncoló lányokat, s mi készségesen elhittük, hogy ők ennek végül is nagyon örültek. Az erőszak örömét már itt elplántálták belénk.

Aztán jött a mi legendás Rózsa Sándorunk, ki C.G.-hez hasonlóan szintén nem az egyenlőségen alapuló férfi-nő kapcsolatot favorizálta. Némi modorbeli különbség, azért felfedezhető közöttük, de alapvetően mindkettő egy önző seggfej. Öntörvényűek, időbeosztásuk sűrű és kiszámíthatatlan (különösen Sándoré), a szabályok egyoldalúak, a bántalmazás lehetősége egyértelmű. De ahogyan Veszelka Julis, úgy Anastasia Steel is megbocsátotta szerelme kirívó fogyatékosságait, nyilván mindketten figyelembe vették az intenzív kompenzációs mechanizmusokat. Ilyen férfi mintákkal a szívünkben nehéz tiszta szívünkből utálni Christian Greyt.

Úgy tűnik a tökéletes férfi megteremtéséhez szükség van némi erőszakra is – amit E.L. James nagyszerűen meglátott, csak a mennyiségét nem találta el pontosan. Mert így Christian Grey is csak egy nagy csőd, akár a vámpír, vagy a szófukar, mulya Tarzan. Aki tudja az álomférfi receptjét, aki csakis kellő mértékben domináns, az lehetőleg minél hamarabb ossza meg a receptjét, hogy végre tudjunk olyan komolyabb dolgokkal is foglalkozni mi nők mint a világbéke, vagy az állatok megmentése, a tökéletlen férfiak viselt dolgainak elemzése helyett!

(Anita)

 

Hozzászólások