Ahogy a tavaszi kerteket beborítják a színes virágok, úgy lepik el a sportpályákat, biciklis utakat és erdei ösvényeket a lihegő, izzadt testek. Kívülállóként szemlélve a kíntól eltorzult vörös arcokat, óhatatlanul felmerül a kérdés: Miért kínozza magát ez a sok ember?

A hajtóerő sokszínű: a hájunktól szeretnénk megszabadulni, unatkozunk, vagy épp túl stresszesen élünk, az egészséges életmód úttörői lettünk, félünk az öregségtől, a pocsék hangulatunkat igyekszünk mozgással csillapítani, vagy egyszerűen csak jól esik énképünkbe illeszteni a sportember szerepét.

A futásnak a lehangoló látványtól eltekintve vitathatatlanul sok előnye van:

Például bármikor el lehet kezdeni, és azt hiszem, senkit sem fenyeget a kiöregedés veszélye. (Legalábbis a futópályák és versenyek széles életkori repertoárja okot ad az optimizmusra.) A futást 37 éves koromig a világ egyik legidiótább sportjaként tartottam számon. Aztán néhány éve Szendvicsgyerek a Balaton partján azzal tette tönkre a nyaralásomat, hogy velem akart futkorászni. Akkortájt még gyerekbarát anya voltam, s néhány napos érzelmi zsarolás után sóhajtva kértem költsön egy rokontól az edzőcipőjét, hogy nekivágjak fiammal a sportos életnek. Szendvicsgyerek soha többet nem akart futni, engem viszont arcul köpött a flow, ettől kezdve futnom kellett. Nem számított, hogy terhes voltam: terebélyesedő testemet egyre körülményesebben, de annál lelkesebben vonszoltam majdnem a célegyenesig, a szülés után néhány héttel pedig már megint a futópályán lihegtem (Kisbabás anyukáknak a kontextushatás kedvéért ajánlom a futóbabakocsit. Ha magadban futsz, csak egy lerongyolódott tehén vagy, ha tolsz magad előtt egy babakocsit is, akkor fitt kismama).

A futás kétségtelenül egy rakás azonnali jutalommal halmoz el: zúdul az endorfin, nő az önbecsülés, módosul a tudatállapot, s a mozgás közben átélt agóniától eltekintve javul a közérzet. És egyébként sincs felemelőbb érzés, mint az egy órás élet-halál harc után győztesen elnyúlni a kerti padon, s hosszúlépéssel leöblíteni azt a szál cigit, ami még sohasem esett ennyire jól.

A futáspártiak (s ki merne manapság nem az lenni?) hite szerint ez a mozgásforma nagyjából olyan adúász az életben maradáshoz, mint a zöld tea vagy a ganoderma gomba:  az általános testi-lelki jóllét garantált, a tüdő oxigénfelvevő képessége nő, az érrendszer a szívvel együtt örül, buzog a jó koleszterin, erősödik az immunrendszer, s ezek után nem meglepő, hogy a futást csak az öregedési folyamatok gyűlölik. Maszlag vagy igazság, édes mindegy, ha hiszed, hogy mindez a jó megtörténik a testeddel, már a gondolattól őrült jól fogod magad érezni.

A kocogás vitathatatlan előnye, hogy alapjában véve nem igényel nagy szellemi erőfeszítést és harmonikus mozgáskoordinációt. A futás előtt rendszeresen tettem közröhej tárgyává magam mindenféle alakformáló edzésen. Már az instrukciók megértése is komoly kognitív terhet jelentett számomra, nemhogy a mozgássor harmonikus kivitelezése. Ehhez képest futás közben bután bámulni az utat igazi felüdülés. Bármilyen béna vagy, futni tudsz. Olyan tempóban, olyan idiótán, ahogy jól esik, és garantáltan nem fog senki kiröhögni. Na jó, ha tényleg nagyon nyomi vagy, fuss inkább sötétben.

Egy zseniális pszichiáter ismerősöm szorongásra, és hangulatzavarokra napi fél óra kocogást ír fel. Számomra ő a legfőbb érv a futás mellett: hatvan éves elmúlt, bomba alakja van, az arca fiatalos, mindig vidám és magabiztos, és döglenek utána a pasik. Azt ugyan nem tudom, hogy egy igazán búvalbaszott pácienst mivel tud rávenni a mozgásra, de ha sikerül neki, onnantól kezdve nyert ügyük van. Futás közben nem sok energia marad a negatív gondolatokra, a szervezet a túlélésre játszik. Utána pedig lehetsz bármennyire is lelkileg nyomorult, eltölt az egészséges életösztön öröme: igen, ezt is túléltem! (Már ha tényleg túlélted).

A futás az egyik legolcsóbb sport, ha azt karod, hogy az legyen. Egy jó futócipő akár tovább húzza, mint te (különösen, ha sokat kíméled). A többi kiegészítő ruha és kütyü mindössze a pozitív énkép megtámogatását szolgálja. Azért egy csinos szerkót érdemes beszerezni, még akkor is, ha egy óra loholás után mindegy mi van rajtad, úgyis pocsékul festesz. Én például nem tudtam megbarátkozni a feszes futógatyák látványával, ezért beszereztem egy futószoknyát, amiben nagyon szexinek érzem magam. És még egy tipp a pozitív énkép megtámogatásához: én mindig olyan futós képeket posztolok magamról, amelyek futás ELŐTT készültek. (Természetesen a képaláírásban az UTÁN szó szerepel).

Mindezek ellenére a futás nem csodaszer. És nem jön be mindenkinek. Nagyjából olyan ez, mint a cigaretta. Mindenki kipróbálja egyszer-kétszer, az egyik undorodva kiköpi, a másik pedig úgy marad. Félelmetesen addiktív cucc: egyre több kell belőle, egyre intenzívebben. Más tudatmódosítók nem enyhítik az elvonási tüneteket. Akinek pedig nem öröm, hagyja a fenébe. Biciklizzen, rollerezzen vagy sárkányrepülőzzön.

A futás körül rengeteg a mítosz. Ez adja a futóknak a hatalmas öntudatot. De  épp ezért könnyű pofára esni is.

Az egyik legnagyobb hazugság az, hogy a futástól lefogy az ember.  A hozzáértők szerint lassú, hosszas kocogással óránként akár 600 kalóriát is elpusztít a szervezet. Szerintem ez egy hülyeség. Sosem fogytam még mozgástól, ellenben a versenyek előtt mindig hízok 2-3 kilót. A pszichés mámorban persze könnyű elhitetni magammal, hogy a fenekemen fodrozódó háj nem más, mint hirtelen felépült izomtömeg. Szerintem a fogyásnak egyetlen titka van: tilos enni. A mozgás persze jót tesz az alaknak, pl. csodaszép combok és fenék birokosai lehetünk néhány évnyi önkínzás után. De a pocak nem megy le és a vállaink sem lesznek izmosak tőle. A futás édeskevés ahhoz, hogy bombaalakod legyen.

Futni unalmas. Felturbózhatod az élményt szép tájakkal, pörgős zenével, egy jó beszédmotoros készséggel megáldott futótárssal vagy olyan tempóval, ami mellett még unatkozni sincs erőd, de könnyebb lesz mindenkinek, ha belátod: hosszú időn keresztül magaddal lenni, még ha érdekes személyiség vagy is, rohadt lehangoló.

A futás időigényes. Ritkán csinálni nincs értelme, gyakran csinálni fárasztó. Az időjárás sem a barátod: vagy hideg van, vagy meleg, vagy tűz a nap, vagy zuhog az eső, de mindig szembe fúj a szél. Azt hiszem, a hazai időjárási jelenségek listája ezzel ki is merült.

Mindig van olyan, aki nálad százszor jobban fut, s te mindig is csak egy kis mazsola maradsz mellette. A héten majdnem találkoztam egy régi barátommal, de lemondtam a randit, azzal a nagyzolós indokkal, hogy a jövő hétvégén félmaratont futok, ezért folyamatos edzésben vagyok. A csávó megértően kezelte sportos szorgalmamat. Érthető az empátiája: ő ugyanott, ugyanakkor 45 km-t fog futni, plusz 170 km-t biciklizik is. Az én félmaratonom ebből a perspektívából nem több szánalmas kis hősködésnél. Pedig annyira büszke voltam magamra.

A futás veszélyes sport. Ha nem vagy körültekintő, bütykös lesz a lábad, tönkremennek az ízületeid, ínhüvelygyulladást kapsz. Nekem mostanában a derekam fáj. Nyilván valamit rosszul csinálok. Vagy egyszerűen csak öregszem.

Mindent összevetve, azért egy-két próbát megér. A lényeg, hogy már az elején tudjuk: a futás épp olyan, mint bármi más jó cucc az életben. Önmagában semmit nem old meg, nem leszünk tőle szépek, okosak, sikeresek,  boldogok, de legalább kapunk egy esélyt, hogy egy kicsit jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

Luca

 

 

 

Hozzászólások