Az Asszonyka Akit Megtiport Az Élet azért fordult hozzám, mert a kineziológusa felkapott lett, és nem tudta őt továbbra is vállalni a praxisában. Más lelki segítőtől elhajtott klienst kapni kicsit méltóságon aluli érzés, de én nem finnyáztam. Jó esetben minden Nagy Szakítás után jön egy következő kapcsolat, aminek nem a beteljesülés a célja, hanem a búbánat optimalizálása. Kínos, de általában kapóra jön.  Így aztán, ha ló nincs, jó a szamár is alapon belevágtunk a lelki munkába, és azt hiszem, a lehetőségekhez képest megkedveltük egymást. Csoda nem történt, Asszonykát az élet továbbra is két lábbal tiporta, de ránézésre kicsit vidámabban görnyedezett a terhek alatt.

Egyik alkalommal zaklatottan érkezett, néhány perc után a falakról is csorgott a kétségbeesés. Néhány napja a kineziológusa mégis fogadta, aki a szakmát multidiszciplináris szemlélettel tolja, s asztrológusként is profi. Hét és fél évvel ezelőtt Asszonyka horoszkópjának tanulmányozása során arra jutott, hogy főhősünkre hét év aktív szopás vár, de utána a jó elnyeri jutalmát, a gonoszoknak meg jön a bünti. A jóslat első, hosszabbik része kétségtelenül bejött: Asszonykát gyötörte az élet ezerrel, ő pedig hősiesen helytállt, miközben számolta a heteket, hónapokat. Letelt a hét év, a boldogság sajnos elmaradt, ellenben a szar a plafonig ér. Asztrokineziológusunk a reklamáció meghallgatása után most újra osztott-szorzott, fejéhez kapott és közölte a rossz hírt: hét és fél éve valamit elszámolt, bocsi, és nem csupán ez a pár év, hanem kliensének az egész élete rohadt nagy küzdelem lesz. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen főhősünk nem csak bátor, hanem erős is, ezért aztán túl fogja élni ezt az egész fost, ami kábé az egész hátralévő éveit jelenti.

Mondhatjátok, hogy az az idióta, aki készpénznek vesz egy ilyen baromságot, megérdemli hogy szenvedjen. Szerintem  egy alaposan kétségbeesett ember nem válogat, védtelen, és könnyedén elfogad olyan buta közhelyeket, amelyeken ha csak egy kicsit is jobb állapotban lenne, hülyére röhögné magát. A segítő szakmák hatalmát (no meg felelősségét) felpörgeti az a tény, hogy rendszerint olyan emberek fordulnak hozzánk, akik pocsékul vannak. Kiszolgáltatott állapotban hajlamosak kritika nélkül félistenként nézni ránk, akiket sokszor mindössze annyi különböztet meg tőlük, hogy éppen véletlenül mi ülünk a nyerő fotelben, hiszen nekünk is meg kell keresni a pénzt saját lelki nyomorunk orvoslására.

Nem hiszem, hogy a pszichológusi diploma garancia arra, hogy a hozzánk fordulónak nem ártunk, és azt sem, hogy minden egyetemi diploma nélküli sarlatán sarlatán. Egyszerűen csak statisztikailag nagyobb az esélye, hogy sokéves többé-kevésbé minőségi képzés után kevesebb végzetes hülyeség esik ki a szánkon.

Ettől függetlenül hallottam olyan léleklátóról (vagy valami ilyesmiről), aki szerintem klasszul segít a hozzá fordulóknak. Valószínűleg azért, mert alapjában véve szereti az embereket, szorult bele némi alázat és ráadásul elég jól rá tud hangolódni a másik ember valós igényeire. Ez a szentháromság  szerintem nem csak az utcalányoknál szerencsés kombináció, hanem azoknál is, akik elsősorban az emberek lelkével foglalkoznak. Nem vitatom, sok pszichológus akár mindhárom tulajdonságban  gyengén állhat. Csak saját élményből fel tudok idézni egy rakás érzéketlen hülyét: a lelkész sztárpszichológust, aki az egy hónapos előjegyzés után az ajtóban közölte, hogy bocsi, megcsúszott az idővel, s jöjjek egy újabb hónap múlva. A belvárosi jó nevű szakembert, akinek egy szavára sem emlékszem, csak a tigrismintás cicanacijára, meg a kifizetett összegre, amit a jó előre egyeztetett nyári szünetre is elkért. A mentálhigiénés központban protekcióval szerzett pszichológusra, akinek a harmadik mondatánál rájöttem, hogy az általam írt és néhány nappal korábban neki elküldött fél oldalas anamnézist nem olvasta el, viszont lecseszett, mert örökre elbarmoltam halabasza nevelési gyakorlatommal a gyerekem életét. Nemrégiben egy zseniális pszichológus kolléganőm kicsit megzakkant, és a pszichiátriai osztályon kötött ki. Szerencsétlenségére az osztályos pszichológus épp az ő egykori egyetemi évfolyamtársnője volt: nemcsak közösen szívtak az általános lélektan szigorlaton, hanem egykoron együtt hódították meg a fél világot, meg a férfi nemet. Most ez a hajdanvolt cimbora fapofával nézte kórházi hálóingbe öltözött egykori csoporttársát, majd közölte, hogy ebben a helyzetben a tegeződés nem felel meg az általános etikai-szakmai irányelveknek. Ennek az öntelt hólyagnak nem csak a diplomáját tépném cafatokra, hanem a fejét is lerúgnám. Szigorúan az etikai- szakmai irányelvek alapján.

Ha pocsékul érzed magad, keress magadnak egy szakembert! Ha a szakembered néha hülyeségeket beszél, nézd el neki, végtére  ő is Isten állatkája. De ha bánt, aláz, kioktat, hiteget vagy éppen elveszi a hitedet, akkor szó nélkül állj fel a konzultációról és hagyd ott őt a francba örökre. A kártyapaklik, a kristálygömböcskék, a füstölőszag, a falon lógó egyetemi diplomák, a hosszú előjegyzési listák nem jelentik azt, hogy egy mindentudó félisten mondja meg neked a tutit.

Mellesleg nyugi, annyian hemzsegünk ebben az agyonmisztifikált segítő szakmában, hogy előbb-utóbb kis mázlival úgyis belebotlasz az Igaziba.

Luca

Hozzászólások