Őszintén, tiszta szívből gyűlölöm az e-naplót. Egyáltalán a létezését, mert személyes kapcsolatban nem vagyok vele. Ellenben a férjem, igen. Esténként, amikor meglátom az ajtóban, az első pár másodpercben már világosan tudom, tudjuk, hogy pornó oldal helyett az e-naplót bolygatta, s az új hírek csöppet sem derűsek. Has begörcsöl,egyik gyerek ajtót magára zár, másik lapít,  én ordítok és lőttek az egész estének. Persze, megkérdezhetné bárki, miért nem mond az a gyerek igazat, miért nem ő közli az egyeseit? Számomra nyilvánvaló. Mert nem akarja, vagy mert …a második lehetőség is az, hogy nem akarja. És néha annyira nem akarja, hogy el is feledkezik róla. Nehéz megtalálni a pillanatot a rossz hír közlésére, úgy egyébként is. Emlékszem saját magamra, ahogy – még tizenévesen- útközben, hazafelé az egyes dolgozat bevallását gyakoroltam. Így aztán tudom, hogy már az arány eltalálása gondot okoz: milyen mértékben hibás a tanár, a szeszélyes sors, és csak végül én. Hát még a hihetőség. Aztán az otthoni hangulat sem mindegy. Ha éppen egyébként is balhé van, akkor kész öngyilkosság egy ekkora tragédiát bejelenteni, ellenkező esetben meg szívtelenség elrontani a szülők hangulatát. Sok összetevője ennek a bejelentésnek, tényleg nehéz jól csinálni. De ez a gyerekek problémája. Az enyém az, hogy olyan fegyvert ad a kezembe, amire nem vágytam. Én tőle akarom megtudni a rossz hírt, nem mástól, főleg nem egy rideg internetes oldalról, ahol átlagot számolnak, összehasonlítják a gyerekemet a többivel, lehetősége sincs szépíteni a helyzetét. Sajnálom ezért a kiszolgáltatottságért. Én egyébként is szeretem a fejemet a homokba dugni, ha van elég levegő, a legjobb hely a világon. Bízom abban, hogy a bajok maguktól megoldódnak, elfújja őket a szél, az egyesből kettes lesz, s a tanár végül nem írja be a szaktanárit. Utálom a nyitva felejtett facebook oldalt, mert arra késztet, hogy ellenőrizzem a gyerekemet, mert valamiért azt gondolom, ez egy jó anya dolga. Aztán meg szégyellem magam. Utálom, hogy olyan emberré tesz, aki kutakodik mások után, s közben a magánélet szentségéről, s a titkok jogáról papolok. Tudom én, hogy jó szándékkal jött létre, de mégiscsak alapvetően a bizalmatlanságról szól. Elborult aggyal, fáradtan szeretném meggyilkolni az e-naplót. Ki nem átall a kedvencek között elhelyezkedni laptopunkon, s élére vasalt, halszálkás öltönyében, fémkeretes szemüvege mögül hidegen, igazsága teljes tudatában néz engem, a hisztériás anyát, ki szánalmasan acsarog, ahelyett, hogy igazmondásra nevelné gyerekét, vagy megtanulná kezelni a helyzetet.

És lehet, hogy igaza van, de akkor is azt érzem, nincs ez így jól, vagy igen?

Anita

Hozzászólások