Nem divat, hanem egy súlyos, időnként halálos kimenetelű betegség.  Épp úgy mint a magas vérnyomás, a gyomorfekély vagy a bőrrák. Mivel  manapság sokakat érint, hajlamosak vagyunk felkapott hóbortként viszonyulni hozzá. A gyermekágyi depresszió azonban nem azért tarol, mert a mai édesanyák anyámasszony katonái és jó dolgukban nem tudnak nyifogáson kívül mást csinálni.  Az emelkedő tendencia mindössze azt mutatja, hogy a jelenlegi életkörülmények remek táptalajt biztosítanak terjedéséhez.


Bár a mai anyukák élete sok szempontból könnyebb, mint az előttünk járóké, a helyzet cseppet sem rózsás: manapság az anyaság megélése stresszesebb kihívás lehet mint amivel ősanyáink évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt szembesültek.


Viszonylag új és kétségkívül nagyszerű találmány a nukleáris család önállósulása. Elértük, hogy több generáció nem összezsúfolva egy légtérben megy egymás idegeire. Jópofa dolog, hogy az anyu-apu-gyerekek kombináció intimitását nem zavarják tömegesen a genetikai hasonlóságra hivatkozó nagyik, nagynénik, keresztapák, azonban a függetlenség kivívásának előnyeivel együtt szembe kell nézni azzal a frusztráló helyzettel, hogy gyakorlatilag megszűnt a minket körülölelő természetes szociális háló. Ma a használhatatlan dédik öregek otthonában halódnak, a gyerkőcök személyisége iskolában, napköziben, szakkörökön, táborokban fejlődik, a kismamák pedig otthon rohadnak egyedül bébijeikkel, esetleg babamama körökben ringatóznak, jógáznak, imádkoznak vagy tanulják a babajelnyelvet. Ezek a közösségek hasznosak, de nem pótolják a családi, ismerősi  környezetet, ami ugyan sosem olyan steril, átlátható és konfliktusmentes mint egy babamama kör, azonban éppen természetes szaga, nyűge-baja segíti hozzá az  édesanyát, hogy ne essen ki az élet normális ritmusából. Egy anyukának rohadt sok emberre van szüksége ahhoz, hogy ne hibbanjon meg gyermekei terelgetése közben. A fizikai segítségnyújtás eltörpül a lelki funkció mellett. A játszótéri anyatárs segíthet túlélni a dögunalmas délelőttöket, de soha nem vértez fel annyi biztonsággal mint egy életbölcsességeket köpködő, tudálékos, a vécécsészénket összepiszkító, de zsigerből szerető nagynéni.


Manapság az anyaság intézményét szívesen burkoljuk misztikus ködbe.
A különböző irányzatok kereszttüzében normális anyának maradni komoly érdem. A jellemzően ellentmondó nézetek mindössze abban hasonlítanak egymásra, hogy tuti igazuk van, még nagy önfegyelemmel is lehetetlen megfelelni minimumkövetelményeiknek, illetve otrombán avatkoznak bele a természetes anya-gyerek kapcsolatba. Ha otthon szülsz, felelőtlen vagy, ha kórházban hozod világra a kölyköt, lelki nyomoroncot csinálsz belőle már élete első percében, ha kiságyban altatod, szívtelen alak vagy, ha magadra kötözve hurcolod, ámokfutó bolond, szoptasd vagy tápszerezd, mindenféleképpen elrontod, elkényezteted, feladod önmagad vagy a gyereked. Egy rakás  önbizalom, humorérzék és szarok-bele attitűd kell ahhoz, hogy ebben az agresszív elvárás-özönben egy anya ráhangolódhasson a saját és bébije igényeire. Egy frissen szült anya pedig általában sokféle kompetenciával rendelkezik, de pont az önbizalom, a vicceskedés és a lazaság hiányzik a repertoárból.

Nagyszerű hír a hivatásos lélekbúvárok számára, hogy a pszichológia egyre népszerűbb a halandó nép körében. Nem annyira jó ez az édesanyáknak. A túllihegett tudományos, féltudományos és áltudományos felismerések szóban, de főleg az interneten keresztül árasztják el a kisbabás családok otthonait. Mindent visz az anya-gyerek kapcsolat fontossága, a falakról csorognak a korai kötődési zavarok hosszútávú következményei, és csak az idióta nem tudja, mi kell az ősbizalom kialakulásához. Egyrészt remek, hogy ezek az infók bekerülnek a köztudatba, másrészt túllihegésük egy rakás szorongást zúdít az anyák nyakába. Meg kell barátkoznunk a gondolattal: lehetünk bármilyen tökéletes anyák, ígyis-úgyis maradandó károsodásokat fogunk okozni a gyerekeinknek. (Mellesleg, megérdemlik. Arról bezzeg egy szó sem esik, hogy ők mennyi maradandó károsodást okoznak szüleiknek. De ez már egy másik történet.)


 Talán  soha, sehol nem voltak olyan konfliktusosak a szerepeink mint manapság. Mostanában divatos a karriert építő nő szerepe, de az ősanya típusú nőideál sem idegen a fő irányvonaltól. Régen egyszerűbb volt. A kor, a társadalmi státusz kijelölte az anya helyét, ezzel együtt a megfelelő viselkedésrepertoárját is: volt, akinek szoptatós dajka járt, volt aki otthon maradt és szoptatott, más pedig a hátán hordta a mezőre a kölykét aratni. Néhány évtizeddel ezelőtt még a kutya sem törődött a korai kötődés fontosságával, s édesanyáink néhány hetes, hónapos korunkban bűntudat nélkül löktek be minket a bölcsődékbe. Nem az eszmék, hanem a valóság jelölte ki a szerepek tartalmát. A mai koránt sem egyszerű helyzetet tovább bonyolítják a férfiszerepek bizonytalanságai is. A férfiasság eszményképében erősen él a családját védő-oltalmazó-ellátó apa képe, ugyanakkor egyre inkább elvárás, hogy a családfő brillírozzon a régen hagyományos asszonyi szerepkörökben is: főzés, mosogatás, pelenkázás, szülői értekezleteken jegyzetelés ma már nem férfiidegen tevékenység. A megnövekedett követelményrendszerek mellett egy anyaságában elbizonytalanodott, forgalomból kivont, négy fal közé kényszerült morcos nőnek férjként megfelelni garantált kudarc. A párkapcsolati krízis borítékolható. Ha ebben a kiszámíthatatlan világban már a párunkra se számíthatunk, az tényleg elég  lehangoló.


 Amikor egy megzuhant édesanya valami szerencsétlen véletlen folytán feltűnik a komfortzónánkban, meneküljünk el ítélkezés helyett gondolkozzunk el a nyomorán.  Biológiai hajlam, megzizzent hormonháztartás, gyengélkedő neurotranszmitterek nélkül is elég nyomasztó lehet egy kismama élete. Garantált a káosz, ha ráadásul még némi genetikai fogékonyság is színesíti az eleve stresszes élethelyzetet.


 Nem kell persze agyonsajnálni a kismamákat, gyereket nevelni alapjában véve elég klassz tevékenység. De a móka mellett sok a kudarc, a kétség, a szomorúság is. Szóval ne ítélkezzünk. És vegyük komolyan, ha egyik-másik elkezd megbolondulni a közelünkben.


Luca

Hozzászólások