A londoni Times 1974-ben egy nekrológot szentelt Marija Zakrevszkaja-Benkendorf-Budbergnek, a XX. század izgalmas asszonyának, mégis arra a kérdésre, hogy, ki volt ő, valószínűleg nem sokan tudják a választ. Bruce Lockhart Egy brit ügynök emlékirataiban, H.G. Wells A szív titkos zugai című regényében emlékezik meg a szeretett nőről, Gorkij pedig neki ajánlotta a Klim Szamgint. Gyönyörű, sokszínű, bátor nő volt, kortársai szerint varázslat lengte körbe.

Mura-ahogyan általában nevezték- Gorkij szerelme volt 15 éven át, amellyel többé-kevésbé egy időben H.G. Wells, az angol író élettársa, s még néhány ismert és kevésbé ismert férfi szeretője, ami már így önmagában is figyelemreméltó. Azonban nem csak magánélete volt ennyire szerteágazó. Konkrét adat ugyan nem került nyilvánosságra, de saját bevallása szerint is kémkedett az észteknek, oroszoknak, angoloknak és néha a franciáknak is. Önmagát szabadúszónak nevezte:„mindenkinek kémkedtem, és senkinek sem, magam számára gyűjtöttem az információkat.” Emellett számos orosz művet fordított angolra, 5 nyelven lektorált, önmaga is rendszeresen írt, fellépett némafilmekben, olykor díszletet és jelmezt is tervezett. Mint Gorkij irodalmi ügynöke sokat tett azért, hogy megismerje írásait a nyugat-európai olvasóközönség. Korda Sándor, filmrendező tanácsadójaként elősegítette az orosz regények megfilmesítését, valamint kilincselt – még ha sikertelenül is – , azért hogy az orosz írók is részt vehessenek a PEN, nemzetközi írótalálkozón

Marija Zakrevszkaja néven, 1891-ben született Ukrajnában, egy hivatalnok család legkisebb gyermekeként. Az intézeti évek után Angliába utazott, ahol megismerte első férjét, Oroszország londoni nagykövetét, Johann Benkendorfot. Akkor még úgy tűnt, hogy a diplomata feleségek szokásos életével kell beérnie, amihez egyébként minden adottsággal rendelkezett. Szépség, szellemesség, manipulatív készség, diplomáciai érzék, s egyáltalán nem volt ellenére a főúri társaság tündöklő csillagának szerepe. Házasságuk alatt két gyermeke született, egy kisfiú és egy kislány -ahogyan később mondta-, csak azért, mert mindenkinek volt. Az idillt azonban összetörte az akkori véres orosz történelem. Férjét otthonukban, Tallinban, husánggal agyonverték a magukat bolseviknak átképző parasztok, s a kaotikus viszonyok miatt, gyermekeit közel három évig nem látta, bár nem teljesen önhibáján kívül.

A halál és tragédiák közelléte nem csak végrendelet írására csábít, legalább annyira az élet igenlésére, a túlélésre. Az éhező, kifosztott Péterváron Marija találkozott a titokzatos, s igen jóképű angol ügynökkel, Bruce Lockharttal, kinek Oroszországban betöltött szerepe a kommunista uralom megbuktatására irányult. Mire ez kiderült a bolsevik karhatalom számára is, addigra már szerelmük régen túl volt az udvarlási szakaszon. Így eshetett meg, hogy amikor Lockhartot letartóztatták, Marija éppen az ő ágyában tartózkodott, s ha már ott volt, őt is bebörtönözték egy rövid időre. Gyors szabadulásának feltételéül szabták, hogy a jövőben információval lássa el az orosz titkosrendőrséget, amely feladatkört nevezhetjük ügynöknek, de akár szimplán besúgónak is. Az üzlet megköttetett, Lockhartot visszaküldték Londonba, Mura pedig életének új szakaszához érkezett.

Élnie kellett, munkát találnia, ami nem volt egyszerű az akkori helyi viszonyok között. Egy barátja révén megismerkedett Gorkijjal, aki a nyomor és szürkeség ellenére szíves vendéglátó volt, asztalánál a teázás mindennap éjfélig tartott. Marija eleinte csak meg-megjelent, egy hónap múlva pedig Gorkij házában állandó szobát kapott. Titkárnőként kezdte, az író leveleit gépelte, kéziratokat rendezett,

H.G. Wells, az angol író oroszországi látogatása egy újabb szerelem kezdete volt. Szállodai személyzet és élelem híján Gorkij saját házába hívta meg a kommunista Oroszország iránt érdeklődő Wellst, s hogy a nyelvi nehézségeket mérsékeljék, Murát nevezték ki hivatalos tolmácsává. Ez a szívesség csakis Gorkij számára nem sült el jól, Wells és Marija egymásba szerettek, s ezek után hosszú évekig párhuzamosan folyt a két szerelmi történet. A szovjetek nagy írója több ízben is feleségül kérte Mariját, aki azonban mindig visszautasította, ahogyan H.G.Wellst is. Viszont 1922-ben mégis férjhez ment, azaz férjül vásárolta az aranyifjú, költekező hajlamú észt-német származású Budberg bárót 1000 dollárért, amelyre elsősorban a név és az így megszerezhető vízum miatt volt szüksége. A báró pedig a frigy megkötése után Dél-Amerikába távozott.

Mura nem bírt sokáig egy helyben maradni, mindenfelé és gyakran utazott, Európa különböző városaiban tűnt fel férfiak oldalán, többször látták régi szeretőjével, Lockharttal is. Wells úgy tudta, hogy gyermekeit, illetve rokonait látogatja, ahogyan Gorkij is, amikor eltűnt hetekre, hónapokra. Úti beszámolói zavarosak voltak, kapcsolatrendszere pedig oly széleskörű, hogy a helyek, időpontok, összeegyeztethetetlensége csak hosszas gondolkodás után vált nyilvánvalóvá. Hogy ezzel a káosszal csupán magánéleti huncutságait fedezte, vagy a titkosszolgálatbeli munkája késztette erre, ez ma már nem kibogozható. Különös, misztikus történetek keringtek róla, legtöbbnek az igazsághoz semmi köze, s mint később kiderült saját legendája szövésének ő volt legnagyobb mestere.

Mi volt a titka? Ilyen végzetes hatása csak a szépségnek nincs. Gorkij a Vasasszony névvel illette őt, mely elnevezés egyrészt utal különös erejére, amellyel a pusztító, vészterhes időket átélte, másrészt titokzatosságára, arra az álarcra, amit mindig magán hordott. Generációját szinte teljesen elpusztította a háború, forradalom, emigráció, az azt követő terror, kirakatperek és a lágerek.Túlélni annyit jelentett számára, mint nem azonosulni az orosz terror elől elmenekülő oroszokkal, akik vodka és a jazz mámorában őgyelegtek Európa utcáin, várva, hogy valaki megmentse őket. Ő nem kapaszkodott a hazug, édeskés múltba, nem mentegette magát az elkövetett hibák miatt, hanem megteremtette a maga arisztokratizmusát abban a világban, ahol minden recsegve-ropogva omlott össze.

Azonban a vég nem sikerült tökéletesre. Ahogyan azok a nők, kiknek bűbájuk fegyver, mellyel tudnak és szeretnek is veszélyesen élni, nincs képességük szépen megöregedni. Szépség és hajlott kor csakis kompromisszumokkal létezik, melyhez megbocsátó szem, sok szeretet, de minimum plasztikai műtétek szükségeltetnek. Ezek híján az ilyen nők önmagukat mardosva elbújnak a világ szeme elől, vagy épp ellenkezőleg, kérkedve egykor gyönyörű testük bomlásával, arcul csapják a világot. Mura 60 éves korára elhízott, lassan mozgott, keveset járt el otthonról, leginkább az evés és ivás okozott örömet számára. Mindig keze ügyében volt hatalmas bőrretikülje, amelyben leveleit és írásait tartotta, na meg a nélkülözhetetlen vodkát, amely nélkül már egyáltalán nem boldogult. Öregkorára arca markánssá vált, macska mosolya megkeseredett. Lakásában megállt az idő, ódon bútorok, nippek, rengeteg könyv és por. Kortársai emlékeiben az idős Mura hosszú, bő szoknyát visel, amelyet néha meg-meglebbent, hogy megmutassa a látogatóknak reumás térdeit, miközben pikáns pletykákon nevet jóízűn, öblös, férfias hangon. Ujjain soha el nem múló tintafoltok, csuklóján vastag férfi karóra, elmaradhatatlan telefonja az ölében, arcán az örökre elvarázsoltak félmosolya, ahogyan lassan szájához emeli a vodkás üveget… 1974-ben Firenzében halt meg.v

Hozzászólások