Nálunk megint kinőtt a földből egy gyerek, akinek intézményt kell választani. A nagyobbik baj az, hogy az intézménynek is ki kell választania minket. Bonyolultabb az ügy, mint amikor pasit igyekszünk becserkészni. És a tét is nagyobb, hiszen nem csak a saját, hanem a kiskölyök életét is gallyra tehetjük egy elbénázott döntéssel. Az általános iskola megcélzása különösen izzasztó tevékenység. Ovi-ügyben egyszerűbb a képlet: elég, ha két többé-kevésbé épkézláb óvó nénit összekukázunk. Középiskolába lépéskor pedig a gyerek már elég talpraesett ahhoz, hogy némi humorérzékkel és kortársi megsegítéssel nagyjából ép lélekkel élje túl a  pedagógusi emberi gonoszságot.

Az általános iskola választása azonban igazi krízishelyzet. Az iskola kapuján belépő kisgyerek még védtelen ahhoz, hogy az óvó-védő családi szövettől távol napi hat-nyolc órát eltöltsön kiszolgáltatva – szerencsés esetben megfelelő képesítéssel és szeretettel felszerelkezett – embertársak hóbortjainak.

Válassz tanító nénit! Válassz iskolát! Válassz módszert! Válassz a gyerek személyiségének megfelelőt! A lényeg, hogy közel legyen! Menekítsd el a rothadó közoktatásból! Ne add alternatív iskolába, mert megszívja az érettségin!

Csak kapkodod a fejedet és tutira nem lesz tuti.

Kétségbeesett anyukák számára rendszeresen kiböfögött magabiztos pszichológusi kinyilatkoztatásom egyre kevésbé hangzik magabiztosan,

Nyugodjon meg anyuka, bár az iskola tényleg nem fenékig tejfel, de a szerető családi háttér a sok rosszat kompenzálni tudja, egy gyerek sok mindent kibír.

Üzenem minden anyukának, akinek ezt mondtam: hazug közhely az egész. Egy savanyú tanító néni, egy szemétkedő pajtás, egy gúnyolódó portás, egy mindig morgó takarítónő, egy ocsmány beszólás okozhat nyolc napon túl gyógyuló lelki sérüléseket.

Királykisasszony második osztályos. Neki aztán körültekintően választottunk iskolát. Mert mégis csak egy királykisasszonyról van szó. Ének-zenei. Válogatott gyerekek. Művészeti nevelés. Régi hagyományok. Menő környék. Mosolygós tanító nénik, akik nem csak a munkájukat szeretik, hanem a gyerekeket is. Tánc, énekkar, tenisz, bábszínház, kézműveskedés orrvérzésig. A gyerekemet annak ellenére emberszámba veszik, hogy nem jár szavalóversenyekre. És nem teszik közröhej tárgyává azért, mert nem tud bukfencezni.

Valami mégsem stimmel.

Karácsonyi hangverseny. Kopott parketta, nyikorgó székek, dermesztő hideg a tornaterem-szerű hatalmas térben. Lámpalázas énektanárnők terelgetik az ünneplőbe öltözött diákokat. Izgatott beéneklés, az utolsó zongorapróba, az alt összekeveredik a szopránnal. Elöntenek a gyerekkori emlékek, amikor én álltam ott izzadó tenyérrel, és nekem kellett odarakni minden tehetetlenségem. Harminc év alatt nem csak a zongoradarabok, hanem a hangulat sem változott. Ha nem lenne itt Királykisasszony, most lécelnék le a nyomasztó helyszínről. Újabb osztály sorakozik fel a színpadon a főpróbára. Az első sorban szelíd tekintetű copfos kislány. Csizmában. A tanárnő torka szakadtából rikácsol,

Mit képzelsz magadról fiam, hogy ünneplő cipő nélkül, sáros csizmában jelensz meg, pedig az üzenőbe is beírtuk…

A kislány az utolsó sorba kullog. Arca rezzenéstelen. Ha bátrabb lennék, most felállnék és leüvölteném ennek az állatnak a fejét. Dermedten húzom meg magam. Szeretet ünnepe, béke, megértés, ilyesmi, nehogy már én rontsam el a magasztos hangulatot. És egyébként is, ki merne szembeszállni egy ilyen szipirtyóval… (Két perc múlva Csizmás Kislány anyukája befut a fekete lakkcipővel. Bőven az előadás kezdete előtt.)

Délelőtti futásom közben beleütközöm Királykisasszony osztályába. Vigyorogva integetek. Az osztálytársak arcán megvillan a felismerés mosolya, de még mielőtt kitörne belőlük a

Királykisasszony, itt van az anyukád!

kiáltás, becsukják a szájukat. Mert séta alatt nem szabad beszélgetni. Különösen akkor nem, ha rosszalkodtak. De úgy általában, a biztonság kedvéért, egyáltalán nem.

Iskola után Királykisasszony lesütött szemmel kullog felém,

Mama ne légy szomorú, 72%-os lett az olvasás dolgozatom.

Honnan ez a teljesítménykényszer? Én sosem mondtam neki. És egyébként is, kit érdekel ez a hülyeség? Engem érdekel. Mi lesz ezzel a lánnyal, ha már másodikban sem brillírozik?!  Milyen gimnáziumba fogják felvenni? Mi lesz, ha nem nyeri meg a kerületi matek versenyt? Hogy lesz belőle orvos? Nem mondom ki, hogy fáj, hogy bánt, hogy aggódom. Királykisasszony azonban a közepesen szar teljesítménye ellenére sem hülye. Érzi, hogy ez nekem fontos.

Másnap ragyogó arccal fogad,

A matek felmérőm 100%-os lett!

Ünneplünk egész délután, elújságoljuk Apucának, felhívjuk a nagyit, büszkék vagyunk,

látod, kislányom, tudsz te, ha akarsz…

Egy dögösen eltáncolt táncnak, egy titokban elkészített meglepetés-sütinek, egy reggel ágyba hozott agyoncukrozott kávénak bezzeg nem jár fele ekkora éljenzés sem. Bár tagadjuk, de megfertőzött minket is a teljesítménycentrikus szellem, és százalékokban mérjük a gyerekünket.

Képzeld mama, a néptánc tanár nénit még sosem láttam mosolyogni…

Még mindig nem tanulta meg az ének tanár néni a nevemet…

Le kellett írnia a Bercinek tízszer, hogy többet nem lesz rossz…

Kedves pedagógus kollégák! Tudom, hogy a fizetésetek egy vicc, felesleges adminisztrációra kényszerítenek titeket, idióta szavazásokon kell letennetek a voksot idióta rendelkezések mellett, szarrá aláznak benneteket, és nem tudjátok, holnap lesz-e állásotok, kinek kell nyalni, meddig és hogyan. Méltánytalan, gusztustalan, gyalázatos. De mindez nem érdekel akkor, amikor a gyerekeimről van szó. Nem kérek sokat, de azt nagyon. Ha lehet, tanítsátok meg írni, olvasni, számolni a gyerekeimet! Ha nem megy, az se baj. De legyetek viccesek! Hallgassátok a gyerekeket! Őszintén válaszoljatok! Ne féltsétek a tekintélyeteket! Csak annyi felesleges hülyeség essen ki a szátokon, amennyi muszáj!  Ne rajtuk álljatok bosszút! Kérjetek bocsánatot tőlük, ha úgy adódik! Csaljatok az adminisztrációban, sunyítsatok az értekezleteken és ne gondoljátok azt, hogy attól lesz patent a karácsonyi ünnepség, ha mindenki fekete lakkcipőben vágja ki a magas cé-t!

 Ha lehet, nevessetek kicsit többet, és szeressétek jobban az életeteket!

Ha nem megy, az se baj. De akkor legyen bennetek annyi becsület, hogy messzire elkerülitek a kölykeimet!

Luca

Hozzászólások