Van az úgy, hogy évekig rettegsz valami miatt, ami még nem következett be, de tudod, egyszer utolér, s felborítja idilli életedet. Aztán egyszer tényleg lecsap, s te rájössz, hogy baromság volt szorongani, mert ugyan nyakig ülsz a szarban, de mégsem olyan szörnyű, mint amilyennek rémálmaidban elképzelted.

Barátkozom a Bukott Anya szerepével. Fizikailag fizikából persze nem én kaptam elégtelent, de a hülye is tudja, hogyha egy diák elhasal, akkor ő csak áldozat, a bűnös a teljesítménycentrikus iskolarendszer vagy a zombi családi háttér. Mivel még elfogult anyai szívem sem elég nagy ahhoz, hogy a lelketlen iskolarendszerre kenjem fiam bukását, a hibás csak a család lehet, ezen belül is főleg én. Mert biztos nem szerettem elégé, esetleg túlságosan is, nem figyeltem az igényeire, vagy nagyon is, túl sokat követeltem tőle, vagy túl keveset. Most már felesleges ezen rágódni, a lényeg, hogy Bukott Anya lettem.

Bukott Anyának lenni nem jó, de nem is olyan pocsék, mint amilyennek elképzeltem. Ha váratlanul csapott volna le rám, most biztos magam alatt lennék, de szerencsére régóta készülök erre a társadalmilag kevésbé ünnepelt szerepre. Szerencsére az elhárító mechanizmusok tárháza kifogyhatatlan, s megóvnak attól, hogy az idióta gyerekem miatt tönkremenjen az egész nyaram. Íme néhány ötlet, amely segítheti a szerepbe való gyors és fájdalommentes illeszkedést.

1. Gondolj arra, hogy jobb bukott gyerek anyjának lenni, mint mondjuk bukott gyerek becsúszott gyerekének a nagymamájának lenni. A kettő persze nem zárja ki egymást, de ez utóbbiról legalább nem tudok, s remélem csak akkor derül ki, amikor túl leszünk az augusztusi pótvizsgán.

2. Ne nézd meg a gyerek bizonyítványát! Kérd meg az apját, hogy tegye meg helyetted, és kíméletesen közölje veled a rossz hírt. A pillanatra érdemes edzeni, így nem fogsz állni, mint szar a gazban, amikor meglátod apuka fancsali pofáját. Az elmúlt években nagyjából haviciklus-rendszerességgel látogattam fiam tanárait. Nem önként és dalolva. Tapasztalataim szerint a mai pedagógusokra jellemző a diákjaik iránt érzett túlzott  felelősségvállalás, és valami érthetetlen oknál fogva ebbe a folyamatba igyekeznek a kevésbé motivált szülőket is bevonni. Először az E-ellenőrzőn keresztül próbálkoznak, majd jönnek az e-mail-ek, s ha még erre sem reagálsz, következnek a telefonhívások. Sajnos sokan vannak sokféle telefonszámmal, tuti, hogy előbb-utóbb az egyiket felveszed, s onnantól kezdve nem menekülsz, be kell vallanod, hogy te vagy az anyukája iskolájuk szégyenének. Innentől a személyes találkozók elkerülhetetlenek. Ezek a tetemre hívások egyébként  idővel egy olyan forgatókönyv szerint fognak működni, melyben biztonsággal tudsz mozogni. Rövid közös sóhajtozás után ők megnyugtatnak, hogy nem a te hibád, te pedig elmondod, hogy bár tudod, a buktatás általában a pedagógus kudarca, de a fiad esetében szó sincs erről, nyugodtan húzzák meg a kölyköd, egyébként meg minden elismerésed az övék, hogy még nem rúgták ki az iskolából. Így lehet közös munkával, szeretetben és egyetértésben egy gyereket eljuttatni a bukásig.

3. Ügyelj arra, hogy csak akkor mutatkozz a dolgok jelenlegi állása szerint társadalmilag emészthetetlen gyermeked iskolája környékén, ha muszáj. Ez nagyjából két esetben fordul elő: ha a már említett tanári beszélgetések egyikén lépsz fel, illetve ha a suliból felhív egy kölyök, hogy az előző esti buli miatt gyengélkedő ivadékod épp az iskolai budiban rókázik, és mindenkinek jobb lenne, ha azonnal hazaszállítanád. Minél több gyermeket szülsz, annál nagyobb az esély, hogy lesz köztük egy olyan, aki épp nem az emberi fejődés legsötétebb bugyraiban vergődik. Anyai kompetenciáid megtámogatása érdekében ennek a gyereknek az iskolájában vívd ki a szülői munkaközösség vezetői címét, csevegj a tantónénivel, kísérd az osztályt állatkerti sétára, és  véletlenül se maradj le a tanévvégi “példamutató magatartásáért – kiváló szorgalmáért – a közösségért végzett munkájáért – kiemelkedő sportteljesítményéért megdicsérem” oklevélkiosztó sztárparádéról. Ettől még Bukott Anya maradsz, de egy pillanatra elhitetheted magaddal, hogy valamit mégis jól csinálsz.

4. Ha egy tárgyból bukott, örülj, hogy nem kettőből. Ha kettőből, légy hálás az égieknek, hogy nem háromból. Ha háromból, akkor pedig igazán boldog lehetsz, hiszen nincs oda az egész nyarad a hülye pótvizsgák miatt. Az évismétlés alanyi jogon járó jutalom, egy év hosszabbítás, ami idő alatt a gyereked eldöntheti, hogy az érettségi után az orvosi vagy a jogi egyetemen kívánja folytatni tanulmányait.

5. Ne büntess, ne sopánkodj, ne tépd a hajadat, és főleg ne próbálj meg beszélgetni vele a “Hogyan tovább?“-ról. Ez utóbbi különösen szánalmas próbálkozás, hiszen kölyköd évek keserves munkája árán több ezres kifejezésre duzzasztott szókincse erre az időre mindössze két szóra apad. A jövőt megbeszélni az “aha” és a “nem” szócskával halálra ítélt vállalkozás. Fogadd el, hogy amit elcsesztél, az úgy is marad, fizikából lehet pótvizsgázni, anyaságból nem. A felelősség – amit az évek során elfelejtettél belé nevelni – most már az övé. Ha nem akar az érettségiig elbukdácsolni, akkor, ha beledöglesz, akkor sem fog. Lelkiismereted megnyugtatása végett biztosíthatod arról, hogy a döntését tiszteletben tartva mellette állsz, de ez csak egy röhejes anyai próbálkozás. Inkább menj nyaralni, vele vagy nélküle. Inkább nélküle. Valószínűleg amire most legkevésbé szükséged van, az a bukott gyereked önfeledten lubickoló látványa. Valószínűleg amire neki a legkevésbé szüksége van, az egy frusztrált, szerepvesztett, csalódott anya látványa. Legjobb, ha most békén hagyjátok egymást.

6. Fektess minél kevesebb energiát bukott gyerekedbe. Mondjuk néha adj neki enni, és mosd ki a ruháit. Ha kamaszod van, garantáltan elhasználódtál már. Ha már a gyerekeddel való áldozatos meló nem hozta meg a várt eredményt, vedd fel a harcot az öregedéssel. Reményteljesebb vállalkozás.

7. Gondolj arra, hogy legrosszabb esetben mi történhet. Nem megy át a pótvizsgán. Nem ismétel évet. Nem lesz érettségije. A két kezével fogja keresni a kenyerét. Ne, arra ne gondolj, hogy egy elkallódott, másokon élősködő emberi roncs lesz belőle!

8. És végül gondolj vissza arra, milyen volt kamasznak lenni. Nekem életem legpocsékabb időszakát jelentette: testem, lelkem, elmém cserben hagyott, a túlélésre játszottam. És ebben a mélyrepülésben a szüleim aggodalma, életbölcsessége, együttérzése és leereszkedő barátsága a legkevésbé sem hiányzott. A végeredmény pedig magáért beszél: én ugyan a középiskolát megúsztam stabil elégségesekkel, s csak az egyetemen kezdtem bukdácsolni, mégis magabiztos, elégedett, anyaságában kudarcot vallott sokdiplomás nő lett belőlem. Egy csupaizom, csupaszív, csupavicc, zavarodottságában is szórakoztató kamaszfiúval. Kisgyermeket nevelni para, mert izgulhatsz, mit rontasz el.  Kamaszt szórakozás. Miután mindent elfuseráltál, amit lehetett, innentől kezdve önfeledten szeretheted őt, s hátradőlve gyönyörködhetsz mesterművedben: most már az ő döntése, hogy túllép-e traumatizáló gyerekkorán vagy belebukik.

Luca

Hozzászólások