Nehéz bármit ajánlani, amikor A szürke 50 árnyalata tartja izgalomban a nők nem kis hányadának fantáziáját, de hátha vannak régimódi lányok, asszonyok, kik az ostorcsapkodás helyett, saját férjük hűtlenségén vadulnak be leginkább. Nekik szól ez a könyv.

Elena Ferrante személyét homály fedi, de írásaiból gyanítom, hogy tényleg nő és valószínűleg személyes tapasztalata is lehet megcsalás ügyben. A világon vannak teljesen normális nők, akik kezükben tartják az életüket, nem függenek a nagy érzelmektől, pláne nem a férfiaktól. Na Olga, a főhősnő nem ilyen. Őt bizony teljesen pofán veri az elkeseredés, amikor férje egy áprilisi délutánon közli, hogy össze van zavarodva, nem tudja, mit akar, s erre nem lát más megoldást, mint hogy elpakol. Hozzáteszi még, hogy természetesen mindenért ő a felelős, ami –szerintem- a megalázás és a szemétség teteje. Persze később kiderül, hogy a történet egyszerű, mondhatjuk banális… a zavar oka egy másik nő, aki mocskosul fiatal, gyönyörű és persze sokkal szebb a melle.

Olga marad a két gyerekkel és a kutyával és egyre nagyobb hülyeségeket csinál. Anyaként, nőként, házi asszonyként öngólok tömegét rúgja, nem csak a tányérok csúsznak ki a kezéből, hanem a méltósága és az élete is. Egyre szánalmasabb, önpusztítóbb, s mikor már majd szétvet az ideg, annyira aggódunk a kutyáért, gyerekekért, s érte… akkor egyszer csak minden megoldódik. A köd elmúlik, s ha nem is süt ki a nap, de azért a kontúrok már egyértelműek.

Ezt a könyvet a nőknek ajánlom, akik nagyon tudnak szeretni, annyira hogy jó érzékkel mernek és tudnak is hülyét csinálni magukból, esendők, idegesítők és nagyon szerethetők.

Anita

Hozzászólások