Legalábbis ha nem akarod felbosszantani. Vagy ha hozzám beszélsz.

Te mint pszichológus, mit gondolsz arról, hogy…?

Amikor a szomszéd csaj, az oviból egy anyuka vagy a távoli rokon így kezdi  a mondatot, az a pszichológusnak nem jó. Mert azonnal úrrá lesz rajta a megfelelési kényszer.  A pszichológus sajnos néha  a munkája során sem gondol semmi értelmeset, hát még amikor leveszi a lelki gumikesztyűjét! Néha pedig gondol, de nincs kedve elmondani. Máskor meg épp az a közhely jut eszébe, ami az emberiség pszichológus diplomával nem rendelkező részének, legfeljebb mindezt idegen szavakkal, állát vakargatva tálalja. Ne hergeljétek a pszichológusokat! Sokan vagyunk, akiknek  nehezen megy az OFF gomb megnyomása,  minket arra neveltek, hogy mindig nyitottak legyünk a másik ember problémáira, ráadásul jólesik okosságunkat csillogtatni. Sajnos azonban amikor elkezdünk barátilag pszichologizálni, rendszerint unalmasak, fontoskodók és modorosak leszünk. Jellemzően szórakoztatóbbak vagyunk, ha elfelejtjük, milyen szakon kaptunk diplomát. Addig örüljetek, amíg nem a rendelőnkben, hanem egy kocsmában találkoztok velünk!

Húú, te tényleg pszichológus vagy?! Akkor vigyázok, mit beszélek..

Én pszichológus vagyok, előítéletes és pocsék emberismerő, mindent elhiszek, amit hallok, utálom túlgondolni a dolgokat és gyakran hülyeséget beszélek. Ha nem kényszerítenek rá, és nem kapok érte pénzt, akkor ritkán érzek késztetést arra, hogy megfejtsem egy másik ember lelki gubancait, különösen akkor nem, ha épp az imént ismertem meg és valószínűleg soha a büdös életben nem fogunk többet találkozni.

Na, ebből is azért lett pszichológus, mert a saját lelki nyavalyáit nem tudja megoldani!

Tapasztalataim szerint épp annyi a hibbant pszichológusok aránya a szakma képviselői között mint bármilyen egyéb foglalkozást űzők körében. Vannak dilis pszichológusok és egész normálisak is. Senki nem megy azért erre a pályára, mert ütődött. Természetesen az esélye elég nagy, hogy időközben megbolondul, de ez nem szakmaspecifikus jelenség, egyszerűen a legtöbb ember idővel így jár.

Szörnyű gyerek. Látszik szegényen, hogy pszichológus az anyja.

Egy időben egy kedves kolléganőm fiam gimnáziumában dolgozott iskolapszichológusként. Nem mondom, hogy felemelő érzés volt a kölyök disznóságairól előbb tudni, mint ahogy hazaért volna a suliból, de egy ideig legalább tudtam azzal riogatni, hogy felesleges sunnyognia, én  mindent tudok róla. Aztán eljött a pillanat, amikor már nem akartam róla mindent tudni. Nem szakmai megfontolásból, és nem is azért, mert bűntudatom támadt etikátlan szülői viselkedésem miatt. Egyik alkalommal kis kolléganőm vigyorogva fogadott egy szakmai megbeszélésen,

Képzeld, múltkor véletlenül hallottam, hogy a tanáriban a fiadról beszélnek a tanárok. Mondták, hogy neveletlen, túlmozgásos, szétszórt, igazi pszichopata-jelölt… Aztán azt is mondták, hogy ez nem csoda, szerencsétlen gyereknek pszichológus az anyja.

Kikérem magamnak! Semmi közöm hozzá. A gyerekem önként és dalolva lett kibírhatatlan középiskolás. Mellesleg empirikus bizonyítékom van arra, hogy a pszichológus anyaság nem áll összefüggésben kölykei neveletlen voltával. Nekem négy, testi-lelki értelemben számos sebből vérző gyermekem van. Kettőt még a pszichológus diploma megszerzése előtti időben igyekeztem legjobb belátásom szerint életben tartani,  kettőt pedig már diplomával. A különbség mindössze annyi, hogy a második esetben nagyobb a bűntudatom, mert már tudom, milyen maradandó károsodásokat okozok nekik.

Már megint pszichologizálsz!

Egyszer egy  szívdöglesztő pasi öntötte rám lelki nyomorát egy kocsma félhomályában. Én megértően hümmögtem, meregettem a szememet. Biztosan éreztem, hogy együtt érző félmondataim egy okos és szexi nő benyomását keltik benne, egészen addig, amíg a férfi mélabúját feledve rám nem üvöltött,

Ne pszichologizálj te itt nekem!

Azóta nem láttuk egymást, de ha találkoztok vele, legyetek szívesek átadni neki az üzenetemet: ha egy pszichológus csaj sóhajtozva mélyen a szemedbe néz, egyáltalán nem biztos, hogy  meg akarja oldani a lelki nyomorodat, lehet, hogy csak a frissen készült műszempilláit szeretné megrebegtetni előtted.

Akarsz róla beszélni?

Ez a benyögés néha nagyon vicces, azonban én még nem találtam meg rá a frappáns választ, ezért aztán csak zavartan vigyorgok, ha nekem szegezitek a kérdést. Ha megtaláltam az ütős visszaszólást, azonnal jelzem, s onnantól kezdve kérdezhetitek.

Ki se néztem belőled, hogy pszichológus vagy!

Nehéz eldönteni, hogy ez bók vagy sértés. Remek énvédő mechanizmusaimnak köszönhetően hajlamos vagyok azt feltételezni, hogy beszélgetőpartnerem a pszichológusmegvetők népes táborába tartozik, engem tehát jó fej, vicces, laza nőnek tart. Néha azonban az egészséges énvédelem helyére a reális helyzetelemző képességem lép, s ilyenkor azt látom beszélgetőpartnerem meglepett tekintetében, hogy fellépésem alapján egy nyolcosztályos általános iskolai bizonyítványt sem néz ki belőlem, nemhogy egy egyetemi diplomát. És ez a felismerés mindig elszomorít.

Doktornő!

Ha így szólítanak, mindig nagy a kísértés, hogy ne tiltakozzam ellene, mert elég menő érzés dokiszerepben tetszelegni. Mégis jobb, ha nem hoztok kísértésbe, mert előbb-utóbb úgyis lelepleződöm, hogy nincs orvosi diplomám, hanem egy nyomorult bölcsész vagyok. Legkésőbb akkor, amikor kiderül, hogy nem tudok receptre felírni se Xanaxot, se antidepresszánst, de még egy levél Algopyrint sem.

Nehéz szakmát választottál, minden tiszteletem a tiéd!

Ez egy butaság. Szerintem sírásónak lenni sokkal melósabb.  A legnehezebb egyébként az, hogy rengeteget kell tanulni ahhoz, hogy tisztességes pszichológus válhassék belőled, ráadásul rohadt sok nevet, és idegen szót kell társalgási szinten használnod ahhoz, hogy ne vessen ki magából a szakma. Amúgy a meló része pont olyan mint más szakmákban: néha vért izzadsz, máskor meg nevetségesen könnyen átsegít a munkaidőn a megszerzett rutin.

És neked van olyan bőrkanapéd, amire le kell feküdni?

Ezt általában vicces pasik szokták megkérdezni, pajzán vigyorral az arcukon. Nem, nincs bőrkanapén, csak egy koszos rózsamintás a konyhában, amin rendszerint féltucat családtag tanyázik mindenféle szakmai megfontolás nélkül. De ettől még elég jó pszichológus vagyok. Meg elég jó csaj is.

Luca

Hozzászólások