Már egy ideje aggódom azon, hogy feminista vagyok-e, vagy sem, mert az irányzat alapvetően nemes ideológiáját némiképp ellenszenvessé teszik az elvakult, gyakran gondolkodástól mentes, szimplán férfiellenes megnyilvánulások. Egyetemre járni, fogamzásgátlót szedni, választásokon megjelenni, hivatást választani ma már nem kihívás a nők számára, legalábbis a mi földrészünkön-, de ez nem volt mindig így. Kellettek azok a nők, akik mindezt kivívták nekünk, és akik ma is tetteikkel bizonyítják, hogy az alapvetően humanista alapokon nyugvó feminizmus nem csupán hisztériás nők gyülekezete. De, akik a klaviatúrát dühösen nyomkodva csupán Damu Roland és barátai ellen írnak olcsó kirohanásokat, azok még nevezhetők nőjogi aktivistának.

Ellenben Anita Amerrizavani nem hiába ült a billentyűzet elé. A virágok vére egy gyönyörűen megírt, némiképp anakronisztikus feminista tanmese. Lapjain a XVII. századi Irán elevenedik meg, amelynek szokásait, mindennapjait egy szenvedélyes kamaszlány történetén keresztül ismerhetjük meg. A regény körülbelül öt évet ölel fel, közben a főhősnő lányból nővé érik, megismeri a testi szerelmet, a kiszolgáltatottságot és a tehetségében rejlő erőt. Neve nincsen valójában korunk lánya ő, csadorban, 400 évvel ezelőtt, kinek gondolatai, vágyai meglehetősen forradalmiak az akkori, s valószínűleg a mostani Iránban is. Története egy izgalmas játék az idővel, kultúrával, egyenjogúsággal egy alapvetően férfiak uralta társadalomban. A felvetett kérdés örök: nőként elegendő-e a tehetség és akarat a függetlenség eléréséhez, illetve az egyoldalú szerelemért, testi vágyért érdemes-e feladni az önbecsülésünket.

„Egyszer volt, hol nem volt. Isten előtt nem volt semmi”- így kezdődnek a fejezeteket megbontó hagyományos-vagy annak tűnő – iráni mesék, melyek úgy kapcsolódnak össze a történettel, mint a regényben feltűnő perzsaszőnyegeken a csomók és a csodaszép, időtlen minták. Valóság és képzelet kéz a kézben járnak: a háttérként szolgáló ősi, mesés Iránt az írónő félig perzsa lelke formálta, a férfi-nő kapcsolat mélységeit elemző, nőjogi kérdéseket feszegető gondolatai modernkori feminista propagandaként is helytállnának.

A virágok vére kilenc év előkészület után, 2007-ben jelent meg, huszonkét nyelvre fordították le. Anita Amirrezvani regényével kivívta helyét az olyan nőírók mellett, kik élve az írott szó finom hatalmával, bízva történeteik, szimbólumaik erejében, írásaikkal harcoltak nőtársaikért mint tette azt Virginia Woolf, Simone de Beuovoir, Jane Austen, vagy Kaffka Margit .

A Facebook bölcsességek mellett őket is olvassátok!

Hozzászólások